Rossz döntés? 4.

Na, látjátok, most nem tartott annyi ideig, itt is van a folytatás, remélem, tetszeni fog! :D

Párosunk egészen délig ágyban maradt. Booth a hátán feküdt, karjai közt Brennannel. Bár hangosan nem mondták ki, mindketten tudták, hogy ugyanazon jár az agyuk. Minden, ami tegnap este óta történt, annyira csodálatos érzés volt, hogy még mindig nem tudtak betelni vele, valószínűleg soha nem is fogják. De közben ott motoszkált bennük a kérdés, melyet egyikük sem mert feltenni: mi lesz most? Végül Bones összeszedte minden erejét, és...
- Booth!
- Igen?
- Beszélnünk kellene - a férfi csak bólogatott. - Mi lesz most? Mármint akkor mi most mik vagyunk? És a többieknek mit mondunk? És...
- Temperance, nézz rám kérlek! - szakította félbe Booth, aki nem bírta tovább nézni a nő zavarát. - A tegnapi éjszaka és a ma reggel az valami hihetetlen volt. Továbbra is ugyanazt gondolom, érzem mint tegnap este, ha nem többet. Szeretlek. De tudom, hogy ez a helyzet még nagyon új neked. Nem akarlak megint elijeszteni, úgyhogy úgy csináljuk, ahogyan te szeretnéd. Oké?
- Booth, én... Szeretnék... Nem is tudom...
- Bones, csak nyugi. Nem kell semmit sem mondanod, ha nem szeretnél, vagy ha nem érzed késznek még magadat. De azt szeretném leszögezni, hogy én támogatlak, bármi is lesz a döntésed, és az is biztos, hogy nem foglak többé elhagyni. Ha kell, leszek csak a barátod, vagy a partnered, de mindenképpen az életed része maradok. Akkora, amekkorát te megengedsz...
- Boo-ooth - szipogta Brennan, akinek időközben újra eleredtek a könnyei a meghatódottságtól. - az egészet. Vidd, neked adom.
- Tessék? - Booth nem hitt a fülének.
- Booth, azt szeretném, ha akkora részt töltenél ki a életemből, amekkorát csak lehetséges. Szeretlek! - ez  a szó kellemes nyári szellőként simogatta a férfi szívét. - Valaha Rebecca azt mondta, hogy minden pár életében van egy pillanat, ami az övék, azon áll, vagy bukik minden. A mi pillanatunk már eljött - ekkor Booth megijedt, és össze is zavarodott. Lehet, hogy Bones mégsem akar egy kapcsolatot? - Többször is. De úgy érzem, ha ezt a pillanatot, lehetőséget nem ragadjuk meg, akkor minden elveszhet.
- Tehát akkor beleegyezel, hogy igazi kapcsolatunk legyen? Amolyan monogám-együttalvós-később akár még több is-szerelmes kapcsolat?
- Ezt szeretném leginkább!
Ekkor Booth olyan hévvel csókolta meg, hogy a végén megfordult a helyzet, már Brennan feküdt a hátán, és Booth könyökölt mellette, a másik kezével pedig a nő arcát simogatta, miután elváltak egymástól ajkaik.
- Egyszerűen nem tudod, hogy milyen boldoggá tettél ezzel!
- De Booth?
- Igen?
- Azt szeretném kérni, hogy egyelőre tartsuk titokban a kapcsolatunkat.
- Ha ezt szeretnéd, legyen. Mondtam, hogy én mindenben melletted állok.
- Arra még nem állok készen, hogy mindenki tudja. Hogy bombázzanak a kérdésekkel: Mikor? Hol? Milyen a szex?
- Ezt azért senki sem kérdezné!
- Komolyan Booth? Ennyire nem ismered Angelát?
- Jó, igazad van...
- De úgy gondolom, hogy mindkettőnk érdekét szolgálná, ha egyelőre ez köztünk maradna. Elvégre te meg csak tegnap szakítottál Hannahval!
- Igaz...
- Mi lenne, ha csak szépen lassan adagolva mondanánk el mindent.
- Oké.
- Tudod, először, hogy te meg Hannah... Aztán majd elkezdünk másokkal randizni...
- Mi?! Ezzel a résszel határozottan nem értek egyet!
- Jaj, nem úgy értettem. Hanem mind a ketten azt mondjuk majd egy idő után, hogy elkezdtünk randizgatni valakivel. Aztán ez már komoly. És egyszer csak bevalljuk.
- Így már oké. De azért mi közben... Tudod?
- Booth, mi mindeközben erősítjük a kapcsolatunkat. Rendben?
- Ez az erősítéses rész nagyon klasszul hangzik! Mit szólnál, ha most rögtön hozzá is fognánk?
Ekkor Booth újra megcsókolta. A hosszú, szenvedélyes csók után Bones szólalt meg elsőnek.
- Booth, én nagyon éhes vagyok!
- El sem tudod képzelni, hogy én mennyire az vagyok!
Ekkor újra lehajolt, hogy megcsókolja a nőt, de az akkor elfordult, felkelt az ágyból, és nevetve megszólalt.
- De én szó szerint értettem!
- Igaz, igaz, most hogy mondod.
De azért még nevetve visszahúzta az ágyba egy utolsó, szerelmes csók erejéig.

------------------------------------o---------------------------------------

Eközben a laborban Angela éppen Hodginsszal beszélgetett.

- Annyira elszomorít, hogy Bren ennyire szomorú. Az elmúlt időszakban teljesen magába fordult. Nagyon nem viseli jól ezt az egész Hannah-Booth ügyet.

- Nem is értem, Booth hogy lehet ilyen hülye.

- Hát én sem. De valahogy fel kéne vidítani Brennant, és Bootht pedig ráébreszteni arra, hogy ő az igazi.

- Ez úgy hangzik, mintha neked már lenne is egy terved!

Nos? Hogy tetszett? Tudom, hogy az előző nagy késés miatt nem nagyon érdemlem meg, de azért légyszi nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Szerintem legalábbis, elég sok új dologgal próbálkozom, ezért nagyon izgulok, hogy tetszik-e nektek! Szóval, légyszi kommenteket! :D

Rossz döntés? 3.

Sziasztok! Igazán sajnálom, hogy ennyi ideig nem jelentkeztem! De köszönöm az érdeklődéseteket! Cserébe egy hosszú folytatással kérek bocsánatot! Remélem tetszeni fog! :D

Hannah a kanapén ült, amikor is kulcszörgést hallott, majd kinyílt az ajtó, és belépett rajta Booth.
- Szia! Végre megjöttél!
- Szia!
- Na, milyen volt a napod?
- Hannah, beszélnünk kell! - Valami gond van, érzem. Máskor egyáltalán nem ilyen. Mindig megcsókol. Rögtön megkérdezi, hogy milyen volt az ÉN napom. Alig tudom rávenni, hogy mondjon ő is valamit. Folyton csak ÉN érdeklem. De most? Ebből nem fog semmi jó kisülni! - Sajnálom, de ez nem mehet így tovább! - Ugye csak viccel? Tudja, hogy kiről mond le ilyen könnyen? Mégis csak RÓLAM van szó! - Ma rájöttem, hogy én nem szere...
- Ki ne mond! - Egyszerűen nem hagyom annyiban! - Mégis mi a fene történt veled ma? Reggel még minden rendben volt - Akkor még futottál UTÁNAM! - Seeley, drágám, szerintem csak pihenned kellene! Vagy, hanem vagy álmos, akkor emlékeztethetlek rá, hogy mennyire szeretlek! - Már ameddig megfelelsz az igényeimnek!
- Nem, Hannah. Vége van! - Nem, nem ameddig én azt nem mondom! - Kérlek, fogadd el!
- Miért?! Miért teszed ezt velem?
- Nézd, Hannah, én nem akartalak megbántani. Esküszöm, hogy nem állt szándékomban. De...
- Temperance, igaz? - Már megint az a hülye ribanc! - Másról sem tud szólni az életed, csak is róla! - Miközben itt vagyok ÉN is, te hülye!
- Sajnálom, Hannah! De többé nem tudok megfeledkezni az érzéseimről, és nem is akarok! Szere...
- Ne merészeld! - Mégis hogy képzeli? - Ne mond ki! Hát nem látod, hol vagyunk? A közös otthonunkban! - Ebben a porfészekben. - Ez az életünk, Seeley! Erre bejön a képbe ez a hülye ri...
- Ne nevezd így! Megtiltom, hogy így beszélj róla, megértetted?
- Megtiltod? Esetleg meg is parancsolod? Mégis mit gondolsz, mond csak! Nem lehetnék dühös arra, aki miatt szakítasz velem? Esetleg gratuláljak is neki? Fel kéne hívnom, nem?! ,,Óh Temperance! Szia! Áhh, semmi különös! Csak gratulálni szerettem volna, hogy mennyire ügyesen vetted el tőlem Seeleyt! Nem, ugyan már, nem kell szerénykedned! Hiszen nagyszerű munkát végeztél!"
- Hannah, jól vagy? Még sohasem láttalak ilyennek!
- Mégis hogy a francban kéne lennem, mikor éppen szakítasz velem azért, hogy azzal a hülye kurvával legyél? Egyszerűen nem értelek, Seeley! Először is mégis mit vársz tőlem? Kettő meg, hogy komolyan gondolod, hogy lemondasz RÓLAM, érted? RÓLAM! Nagyon rossz döntést hoztál, hát nem látod? És kiért? Érte? Komolyan, Seeley? Ennyire hülyének azért nem gondoltalak volna!
- Elég volt, Hannah! Állj le! Magadon kívül vagy! Most inkább magadra hagylak! Nem is jövök vissza az este, hogy legyen időd elpakolni minden holmidat. De reggelre, kérlek, már költözz ki!
- Fuss, fuss, a hülye kis ribancodhoz! Nehogy aztán...

 ------------------------o-----------------------

De többit már nem hallotta Booth. Az ajtót becsapta maga mögött, és egyenesen ment is vissza a kocsijához. Egyszerűen nem maradhatott ott egy perccel sem többen. Meg akarta volna nyugodtan beszélni a dolgokat Hannahval, de látta, hogy ez most esélytelen. Viszont hova menjen? Bones? De biztos jó ötlet? De hát mást nem igen tehetett, így a partnere lakása felé vette az irányt.

-------------------------o------------------------

Brennan épp az új könyvén dolgozott:

- Hát nem láttod, Kathy? Andrew megcsal téged!

- Nem, Lilah, ez nem lehet igaz! Hazudsz!

- Pedig jobban teszed, ha elhiszed, hiszen én biztos forrásból tudom!

- Ugyan már!

- Dehogyis nem! Tudni akarod, kivel?

- Ha egyáltalán...

- Velem! Érted? Andrewval lefeküdtünk! Már megértem, miért voltál vele, az ágyban valami hihetetlen! Bár azt mondja, hogy veled sohasem volt ilyen jó!

Kathy ennél többet nem tudott elviselni. Ott hagyta a lányt, egy szó nélkül. Kisétált az épületből, és csak egy gondolat járt a fejében. ,,Rossz döntés volt megbízni benne! Miért is tettem? Miért szerettem belé?"

Miközben ezt írta, Könnyek folytak végig Brennan arcán. Miért kellett beleszeretnie Boothba? Miért nem folytatódhatott tovább úgy az élete, mint az előtt? De gondolkodását kopogás zavarta meg. Mégis ki lehet az, ilyenkor? Ilyen későn?

- Megyek, megyek már!

- Bones, én vagyok!

Booth? Ő meg mit keres itt?

- Booth, mit keresel itt?

- Engedj be, kérlek!

Pont most kellett jönnie? Mikor ilyen állapotban vagyok? De nem volt mit tennie, kinyitotta az ajtót...

- Bones, tudom, hogy nagyon késő van, de beszélnem kell veled - majd ránézett, és rögtön látta, hogy...- Bones, sírtál? Mi történt? Bántott valaki?

Igen, miattad sírtam! Hát nem látod, hogy összezúzol?!

- Nem, Booth, nem történt semmi, nem bántott senki sem!

- Bones, senki sem sír ok nélkül. Kérlek, mond el, mi történt!

- Semmi, Booth! Tényleg! Csak írtam a könyvemet. Ennyi.

- Nem, Bones. Tudom, hogy hazudsz! Kérlek, Bones!

Miért kínoz? Szenvedek, ennyire nem érek neki semmit, nem látja, hogy mennyire fáj? Nem bírom tovább!

- Tényleg, Booth? Tényleg tudni akarod? - lelkesen bólogatott. - De tudom, hogy csak rosszul fogod magad érezni. Nem akarok bűntudatot kelteni benned!

- Bones, a fenébe is - hatás keltés céljából, még az ajtóba is belevágott egy kicsit - , könyörgöm, mond már el!

- Booth! Szeretlek! Ez a bajom. Még Malukun rájöttem, de már túl késő volt, azaz még midig az. Szeretlek, teljes szívemből. Nem hittem, hogy ez valójában lehetséges, de mégis igaz. Sajn...

De csak eddig tudta mondani, mivel Booth tovább már nem tudta türtőztetni magát. Ezek a szavak! Ezek jelentettek számára mindent. Sohasem hitte, hogy lehet valaha is ilyen boldog. Pláne azután, mikor Bones visszautasította a Hoovernél.

Megcsókolta. Megpróbált mindent, amit valaha is érzett a nő iránt egyetlen csókba sűríteni. Olyan hévvel csókolta meg, hogy nekilökődtek az ajtónak. Még boldogabb volt, mikor Bones nem lökte el magától, hane visszacsókolta. Booth érezte, ahogy a nő arcán könnyek folynak végig. Végül levegő fogytán szétváltak. Bones szomorúan ránézett, és megkérdezte...

- Na, és Hannah? Róla megfeledkeztél? Booth, ez nem történhet meg újra. Hannah a barátom. Sajnálom, nem lett volna szabad elmondanom. Booth, kérlek, menj el!

- Bones, kérlek, hagynál szóhoz jutni?

- Booth, nincs mit mondanod, kérlek menj el!

- Nem, ameddig nem hagyod, hogy végig mondjam. Utána, ha még mindig úgy gondolod, felőlem kidobhatsz. Rendben?! Szóval... Hannahval szakítottam. Bones, szeretlek! Sohasem szűntelek meg szeretni. Próbáltam túljutni rajtad, de egyszerűen nem tudok. Úgy szeretlek, mint még soha senkit! Akkor, amikor beléptem abba az előadóba, nekem befellegzettek. Bár akkor még nem ismertem be, csak jóval utána, már akkor beléd szerettem. Szeretem, ahogy mosolyogsz, szeretem a hajad illatát. Szeretem benned, hogy azt gondolod, hogy nem értesz a gyerekekhez, miközben senki mást nem láttam még, aki annyira megértené Parkert, ebbe beleértve Rebecát, és engem is! Szeretem a hatalmas, zseniális valódat mind a három doktorátusoddal együtt. De közben azt is szeretem, ahogy azt mondod, hogy ,,Nem tudom, ez mit jelent!". Egek, Bones egyszerűen nem tudom, mit nem szeretek benned. Egyszerűen szeretlek! Csak remélni tudom, hogy megérted ezt, és megbocsátod nekem, hogy olyan nagy barom voltam mostanában!

Most már Brennan nem bírta tovább. Mialatt Booth beszélt, megint folytak a könnyei, de ezek a meghatódottságtól. Nem hitte el, hogy tényleg létezik valaki, aki ennyire szereti. Éreznie kellett, hogy valóban itt van, hogy nem csak egy álomkép, ami bármelyik pillanatban szerteszállhat. Megcsókolta, és közben magához húzta. Úgy szorította, mintha soha többé nem akarná elengedni.

Mikor már egyikük sem bírta tovább, kénytelenek voltak megtörni csókcsatájukat, különben oxigénhiány miatt elájultak volna. Ekkor Booth egy charme-os mosoly kíséretében megkérdezte...

- Na, még mindig azt akarod, hogy elmenjek?

Bones erre nevetve azt felelte, hogy...

- Pofa be, és taníts meg szeretkezni!

- Óhh, hidd el, abban nem lesz hiány!

Majd a hálószoba felé vették az irányt...

--------------------------o--------------------------

A kimerítő oktatás után Brennan telefoncsörgésre kelt fel. Megpróbálta minél hamarabb felvenni, hogy ne kelljen Boothnak is felébrednie erre a korai zavaróra. Mégis mi ütött a világba? Miért zavarnak pont most? Még nagyon korán van! Ezen gondolatok közepette sikerült felvennie a telefont. De sajnos nem elég gyorsan, az ágyban eddig alvó másik személy is elkezdett mozogni, vagyis már az ő reggelének is annyi.

- Brennan!

- Szívem! Hol vagy? Minden ok? Jól vagy?

- Igen, Ange! Teljes mértékig.

- Hol vagy?

- Itthon, miért?

- Drágám! Már 10 óra van! Aggódtam érted, sosem szoktál késni. Biztos, hogy minden ok?

- Igen, Ange, biztos!

- És mikor jössz be?

- Hogy mikor megyek be?

Itt Bones kérdő szemeket meresztett Booth felé, aki heves fejrázással tiltakozott a puszta ötlet ellen, hogy egyáltalán bármikor is bemenjen aznap.

- Angela, ma szerintem nem megyek be. Lennél olyan kedves, és megmondanád Camnek?

- Hóóóó, ácsi! Dr. Temperance Brennan nem szokott csak úgy hirtelenjében kivenni egy szabadnapot. Mi történt?

- Semmi, Angela. Egyszerűen ma nem érzem magam képesnek arra, hogy dolgozzak.

- Brennan, Szívem, kérlek mondd el!

- Csak, tudod, ez az egész helyzet, ami most van. Booth és Hannah. Annyira fáj, Ange!

- Jaj, tudom, Drágám! Akarod, hogy átmenjek?

- Nem, nem ez egyáltalán nem szükséges.

- Csak egy szavadba kerül, és 10 percen belül ott vagyok.

- Nem, Ange, nem köszönöm. Most inkább szeretnék egyedül lenni. Ugye megérted?

- Igen, hát hogyne! Akkor szia!

- Köszönöm, szia!

Brennan rosszul érezte magát, amiért hazudott a legjobb barátnőjének, de most egyszerűen még nem állt készen, hogy világgá kürtölje a kapcsolatát Boothszal, mikor még meg sem beszélték a dolgot.

De végül is visszamászott mellé, aki a fülébe súgta, hogy:

- Ne félj, nem hoztál rossz döntést!

- Efelől semmi kétségem sincs!

Hát ennyi mára! Még egyszer elnézést, hogy ennyi ideig tartott! Kommenteket, légyszi! :D

Rossz döntés? - 2.

Itt a folytatás. Remélem, tetszeni fog! :D

Idő: ugyanakkor
Helyszín: Brennan lakása

Feladom. Be kell látnom, hogy ez így nem mehet tovább. Nem szeret engem. Nincs mit tennem, egyszerűen nem szeret, és kész. Elvesztettem, ami valójában soha sem volt az enyém. Ha rám mosolyog, az életem felderül. Ha a szemébe nézek, úgy érzem, nincs mitől félnem. De már nem enyém a mosolya, már nem enyém a pillantása. Nem enyém az ideje, nem enyémek a szavai. Szinte enyém volt mindene, de közben mégsem, és most már nem is lesz. Pedig mennyire szeretem! Annyi idő után végre sikerült elismernem, hogy szerelmes vagyok, hogy igen ez a nagy betűs szerelem, hogy valóban képes vagyok elkötelezni magamat valaki mellett, feltétel nélkül, akár egy életre. De minek? Mi volt az értelme? Annyi átvirrasztott éjszaka, annyi töprengés után, hol állok? Hol vagyok a világban? Ugyanott, mint előtte? Nem, azt az állapotot már soha többé nem érhetem újra el. Eldöntöttem, hogy kilépek abból az életemből, feladtam, hogy egy annál sokkal szebb, boldogabb élet reményében. De most... E között a két élet között lebegek a semmiben. Nem mehetek vissza, de előre pedig nem tudok. Akkor hát hol vagyok? Milyen életem lesz ezután? Most már tudom, hogy milyen érzés a szerelem, el tudom képzelni, hogy milyen életem lehetne, ha akkor máshogy döntök. És éppen ezért, egy részem azt kívánja, hogy bár ne tudtam volna meg. Hiszen a tudatlanság sok esetben előny. Amit nem tudsz, hogy létezik, attól nem is félsz. Aminek a létezéséről sem tudsz, azt nem hiányolod! De én egyszer már szerettem. Egy töredékét átéreztem mindannak, ami valaha rám várt, tehát pontosan tudom, hogy mit veszítettem. Hogyan fogok tudni ezzel a veszteséggel együtt élni? Hogy élek ezek után?
Teljesen össze vagyok zavarodva, már nem vagyok önmagam. Miért ki voltam? Milyen volt a régi önmagam? Mintha egy régi, romos ház lettem volna. Az ablakokat régen bezárták, nem engedték meg a fénynek, hogy betöltse a házat, nem tudta felmelegíteni a falait, nem tudott életet lehelni bele. És most? A házat kívülről felújították, az ablakokat kinyitották. A ház megtelt fénnyel, de üres. Üres, nincs benne semmi. De nem is lesz. Nem állnak kint halmokban a bútorok, amivel meglehetne tölteni az épületet. Mert a raktár üres, mivel én hagytam, hogy ellopjanak belőle mindent. Gyakorlatilag kulcsot adtam a rablók kezébe. Eddig ismertem a ház alaprajzát, de már nem. Olyan mértékű átépítések zajlottak, hogy már nem tudtam követni. Elvesztettem a fonalat. Ki vagyok? Szörnyű, ha az ember nem ismeri a körülötte lévők, ha mindenki idegen körülötte. De annál félelmetesebb nincs, ha egy ismeretlen ember néz rád vissza a tükörből.
Úgy érzem, hogy kiestem térből, időből és önmagamból. Csak lebegek a nagy mindenségben. Fogok-e talajt valaha is? Lesz-e aki visszarántson? Mint mikor a héliummal töltött lufi fel akar szállni, de még az utolsó pillanatban elkapjuk a zsinórt. Van-e valaki, aki elkapja az én zsinóromat?
Teljesen újjá kell építenem a az életemet. Elölről kell kezdenem. De csak azt nem tudom, hogyan. Kivel számolhatok, és kivel nem? Ki lesz továbbra is az életem része, ki az, akit elveszítettem? Egyáltalán itt akarok-e élni? Végig tudom nézni, ahogy éli a mindennapjait valaki mással? Vagyok-e elég erős, hogy minden nap szembesüljek a hibámmal, hogy minden nap belém hasítson a gondolat, hogy ez az én életem is lehetett volna? Minden, ami itt van, rá emlékeztet. A lakásom, az irodám, a város, a munkám. Már mindenem hozzáköt. Akkor a munkámmal is fel kell hagynom? De ki vagyok én, ha nem törvényszéki antropológus?
Hogyan kaphatnék választ mindezen kérdésekre? Van egyáltalán ezekre válasz: Hol vagyok? Hol akarok lenni? Ki vagyok? Ki akarok lenni?

Na, hogy tetszett? Ígérem, legközelebb már történni is fog valami! Véleményeket, légyszi! :D 

Rossz döntés? - 1.

Hát most ezt hozom. Remélem tetszeni fog! :D

Idő: 6. évad 2-9. rész között valahol. A lényeg, hogy Booth Hannahval van.
Hely: Booth irodája...

Egyszerűen nem bírom tovább. Mégis hogy hozhattam ennyi rossz döntést? Miért nem vagyok azzal a nővel, akit szeretek? Igen, még mindig szeretem Bonest. Akárhogy is akarom ezt leplezni, nem megy szeretem azóta, hogy először megláttam. Akkor azon az estén, mikor visszautasított, azt mondtam neki, hogy találnom kell valakit, aki szeretni tud engem, de mekkora hülyeséget mondtam, Istenem! Én nem akarok mással lenni, csak vele! Inkább egyedül, de beismerve, hogy őt szeretem, minthogy hazugságban éljek, és hitegessem magamat, hogy már túl vagyok rajta. Pedig nem vagyok, és soha nem is leszek. Nekem ő az igazi, még ha ez a szerelem nem is teljesülhet be, akkor sem izgat! Tudja meg ország, világ, én szerelmes vagyok Dr. Temperance Brennanbe. Ő életem szerelme, és most már nem érdekel semmi más.
Nem is értem! Mi a francot keresek én Hannah mellett? Hiszen nem szeretem. Azt hiszem, csak hálából vonzódtam hozzá. Hálából eredt minden, mert láttam, hogy neki tetszem. Örültem, hogy végre kellek valakinek. Talán ha valaki másnál vettem volna észre, akkor most nem Hannahval lennék, hanem vele. Teljesen mindegy, hogy kivel vagyok...Valójában nekem nem kell más, csak is Ő, és ideje rendbe tennem az életemet. Kezembe kell venni az irányítást. Meg kell mondanom Hannahnak, hogy nem szeretem, ez így nem mehet egyszerűen tovább. Még csak véletlenül sem szabad elgyengülnöm, az lesz a legjobb mindkettőnknek, ha elmondom végre az igazat!
De mégis mit teszek, ha ezt megtettem? Egyszerűen csak lépjek oda Bones elé azzal, hogy ,,Hé, szia! Tudod, én még mindig szerelmes vagyok. Igaz, hogy az elmúlt hónapokban ez nem igen mutattam ki, mert hát egy másik nővel voltam. De most rájöttem, szóval nem próbálnánk mégis meg?". Nem, ez nonszensz! Wááá! Hagyom, hogy ez a kínzó érzés eluralkodjon újra rajtam. Újra tudomást veszek erről a az érzésről. Nap, mint nap látom azt, aki mindent jelent nekem, akinek egy pillantásáért eldobnék mindent, miközben tudom, hogy ő nem ugyanezt érzi, talán soha nem is fogja. Végig kell néznem, ahogy más pasikkal van, ahogy más pasikat bámul, vagy ahogyan ő mondja, ,,felkeltik a szexuális érdeklődését". Miközben én csak azt akarom, hogy engem nézzen, hogy engem akarjon, hogy rólam mondjon ilyeneket. Mikor rám mosolyog, a világ felragyog, de közben tudom, hogy nem szeret. Óhh, milyen őrjítő. Néha azt kívánom, bár ne szeretném őt. Mennyivel könnyebb lenne az életem. De közben milyen sivár is lenne enélkül az érzés nélkül. Sokszor hittem már azt, hogy szerelmes vagyok, de azok ehhez képest semmik voltak. Ez az érzés, ez a nagybetűs szerelem, a mindent elsöprő, sziporkázó, bizsergető csoda, amit mindenkinek át kell élnie. Úgyhogy hiába, be kell látnom, ettől az érzéstől egyszerűen nem szabadulok, el kell végre fogadnom.
Tehát első lépés, hogy szakítok Hannahval. Ennél jobbat nem tehetek. Majd aztán meglátom, hogy mi tudok kezdeni Bonesszal.

Na, hogy tetszett? Kommenteket, légyszi! :D

Esti mese

Sajnálom, kisebb alkotói válságban vagyok. Nem tudom, hogy a másikat folytatom-e. Puszi nektek és buék!

- Anyu, anyu! Ki fog ma nekem mesélni? - ugrált anyja lábánál Christine.
- Életem, várj egy pillanatot, apáddal beszélek telefonon! - csitította lányát Brennan, majd tovább beszélt férjéhez. - Mikor jössz, Drágám?
- Nem tudom, Bones. Most szóltak, hogy rögtönzött értekezlet lesz. Sajnálom, Édesem, sietek, ahogy csak tudok. 
- Persze, megértem, hogy nem jöhetsz el, csak nem hallod? Christine már itt nyüstöl az esti meséjéért! Mit csináljak? Amióta közölte, hogy ne mesekönyvből olvassunk fel neki, mindig te intézted ezt!
- Nyugodj meg, Bones. Menni fog! Sikeres írónő vagy, emlékszel?
- De én felnőtteknek szóló krimiket írok, nem mesekönyveket!
- Hidd el, neked is sikerülni fog. Mesélhetsz a pöttömnek, amit csak akarsz, csak ne felejtsd el, hogy egy 5 éveshez beszélsz!
- De Booth...
- Jaj, Drágám, le kell tennem, kezdődik az értekezlet! Millió puszi!
- Szia! Siess haza! Szeretlek! - ezzel Brennan letette a telefont, vett egy mély levegőt, összegyűjtötte minden bátorságát, belenézet lánya nagy barna szemei, és azt mondta, hogy...- Ma én fogok neked mesélni, Christine! Jó lesz?
- Jaj, de jó! Te már olyan rég meséltél nekem. Mostanában mindig Apa mesél...
- Hát igen, Kicsim, sajnálom! Nos akkor...

,,Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egyszer egy király és az ő királynője. Szerették a királyságukat, és megtettek mindent azért, hogy országuk biztonságos legyen és gazdag. Éveken keresztül minden rendben ment, ha volt is olyan, aki a béke ellen támad, a királyi páros és hű társai hamar visszaverte, ezáltal megerősítve a nyugalmat a királyságban. Ám egyszer feltűnt egy gonosz boszorka, aki olyan ravasz, gonosz és sajnos okos is, hogy a király és a királynő még nem is találkozott hasonlóval. A boszorkány egyre több gondot okozott, nagyon sok embert elrabolt. A király és a királynő küzdött ellene, ahogy csak tudott, de sajnos ez nem mindig volt elég. Időközben elérkezett a királynő szülinapja, bált is rendeztek a számára. Amikor aztán be kellett volna vonulnia a királyi párosnak, a királyt nem találták sehol sem, és ekkor megjelent a rosszt hírt hozó madár, a fekete varjú, a boszorka hű csatlósa. Csőrében egy levelet tartott, amiben a rettegett mondat állt, ,,Nálam van a király, elzártam a barlangomba. Még egy napig élhet. Adja át nekem a királyságot, és megmondom, hol tartom fogva a férjét. Most üzentem Önnek utoljára." A királynő majdnem elájult ennek hallatán, de aztán összeszedte magát, tudván, hogy férjének szüksége van rá. Hívatta az udvar bölcseit. Minden erejüket összegyűjtötték, hogy megtalálják királyukat. De közben a király maga sem tétlenkedett. Miután a boszorkány elvarázsolta, és bezárta őt a barlangjába, ő természetesen megpróbált onnan kijutni. Talált is aztán egy alagutat, és azon átmászott egy nagyobb terembe, ott aztán egy hatalmas, mély szakadékot kellett átugrania. A következő akadály egy hatalmas tó volt. De a király félelmet nem ismerő bátorsággal ugrott abba bele, és átúszott a víz alatti átjárón a következő terembe. Mindeközben a palotában a királyné és csapata sürgölődve dolgoztak a szabadítási terven. Először sikerült odavarázsolniuk a fekete varjút, és a tőle megszerzett tudással a boszorkányt is elkapták. Ám a boszorkány nem adta magát olyan könnyen, nem árulta el semmiért sem, hogy hol van a titkos barlangja, elvégre is nem véletlenül nevezik azt titkosnak?! De végül egy titkos bűbáj, amit a szomszéd király mondott rá, megtudták, hogy hol tartja fogva a királyt. Így már megvolt az úti cél, és a másik király pedig kölcsön adta pegazusát. A királyné azonnal fel is pattant rá, és repült is szerelméhez. A király már ki is ért ezen idő alatt a barlang szájához, ám ott egy vad sárkány várt rá. A király kirántotta kardját, ám az a tűz ellen nem védte meg. A behemót pedig csak úgy ontotta magából a vad lángokat. Ekkor segélykérően az égre nézett, ahol meg is látta kedvesét. Felpattant mögé, és hazavágtattak, át az égen. A sárkány pedig dühében az egész barlangot felégette. A királyi pár ezután pedig még erősebbek voltak. Gyarapodott a bátorságuk, a tudásuk és persze szerelmük. És boldogan éltek, míg meg nem haltak."

Ekkor Bones felnézett. Ez könnyebb volt, mint hitte. Adott még egy jó-éjt-puszit a már majdnem alvó lányának, és lement a földszintre, épp mikor férje hazaért.
- Szerbusz, Drágám!
- Szia, Szerelmem!
- Na, hogy ment? Mit meséltél neki?
- Áhh, csak egy ügyünket! - vágta rá nemes egyszerűséggel.
- MI??? Ezt most ugye nem mondod komolyan? Ugye csak viccelsz, Bones? Remélem, nem mondtál neki semmi felkavarót!
- Ugyan már, én Királyom! - és csak mosolyogva bement a konyhába.

Na, mit gondoltok?

Ünnepek, stb...

Sziasztok! Sajnálom, hogy régóta nem hoztam új részt, de az ünnepek miatt teljes rohanásban vagyok, nem tudom, mikor hozok legközelebb. De mindenkinek áldott, békés karácsonyt, és boldog új évet kívánok! :D

Karácsonyi meglepetés 1.

Ez az új karácsonyi történetem. Konkrét időt nem tudok neki adni. Talán csak annyit, hogy Booth és Brennan már régóta társak, de még nem jöttek össze... :D

,,We wish you a merry Christmas!" csendült fel az ismert dal az áruházban. Hamarosan itt a karácsony. Az év legnehezebb időszaka számomra. Egész decemberben másra se tudok gondolni, csak, hogy mindjárt karácsony. Bármennyire is szeretnék elvonatkoztatni tőle, nem megy. Ez megy a tv-ben, a rádióban. A bevásárlóközpontok már hetek óta karácsonyi díszekben pompázik. Ráadásul az, ami eddig a mentsváram volt, ahová mindig el tudtam menekülni az ilyen helyzetekben, az Intézet szintén karácsonyi hangulatban van. Akár merre járok, csak is ezt látom, és minden arra emlékeztet, hogy ekkor tűntek el a szüleim, mindörökre. Bár Apa azóta újra visszajött, mégsem múlt el a rossz érzésem az ünneppel kapcsolatban. De miért? Az elmúlt években fejlődtem annyira szociálisan, hogy a normális hétköznapokon már megtalálom a közös hangot az emberekkel, hogy betudjak illeszkedni közéjük, de ilyenkor ez egyszerűen nem sikerül. Talán, ha lenne más, amire emlékezni tudnék, nem lenne ilyen problémám. Tényleg! Erre miért is nem jöttem rá hamarabb? Hiszen, ha nem zárkóztam volna be évekig, akkor már rég nem kellene ilyenekkel gyötrődnöm. De akkor mit csináljak és hogyan?
Ekkor megfogalmazódott benne egy terv. Tudta, hogy ez az ünnep barátainak sem átlagos, ők sem hagyományosan ünneplik. Akkor miért is nem tölthetnék együtt azt a pár napot? Persze, nem akarta magát rájuk lőcsölni, de mégis, most, hogy rászánta magát, hogy változtasson a karácsonyhoz való hozzáállásán, nem akarta már egyedül tölteni a karácsonyt. Ráadásul ők ismerik, tudják, milyen. Nem kell előttük másmilyennek tettetni magát, mint amilyen. A családja? Igen, felmerülhet a kérdés, hogy miért nem akar velük karácsonyozni. A bátyja, Russ a felesége családjával fog ünnepelni, sőt elvileg az apja is csatlakozni fog hozzájuk. Tehát csak is a barátai maradtak. De csak úgy nem akarta bejelenteni. Előtte még beszélnie kellett vele. Boothszal. Ha hasonló problémája akadt, mindig is vele beszélte meg, így most sem tett másképp.
- Booth, te mit tervezel karácsonyra?
- Ezt most miért kérdezed? - kérdezte csodálkozva.
- Csak úgy - nem tudott egyből rátérni a témára. - Tudom, hogy neked milyen fontos ez az egész ünnep, meg hogy mindig a fiaddal akarod tölteni a karácsonyt, de tudom, hogy ez nem mindig sikerül, szóval csak kíváncsi vagyok, hogy előreláthatólag most milyen lesz...
- Hát igen, szerettem volna Parkerrel együtt tölteni az ünnepeket, de úgy tűnik, hogy Rebeca el fogja őt vinni. Úgy hogy nem tudom, mi lesz most. Pedig már megvettem az ajándékait is. Valószínű itt maradok. Te mit csinálsz?
- Óhh, hát én nem tudom... Azt, amit mindig. Őszintén szólva - és most tényleg az volt - fogalmam sincs, hogy mi lesz.
- Akkor nem akarnál velem karácsonyozni? Tudom, hogy tőled messze áll ez az egész, de mégis, mivel egyikünknek sincs mit csinálnia, nem  csinálnánk együtt a semmit?
- De, jó. Végül is szívesen, de csak ha nem zavarlak.
- Óhh, nem dehogyis. Örülnék, ha együtt töltenénk az ünnepeket.
Rendben, tehát Booth megvolt. Szívesen tölti együtt az ünnepeket vele, de még mennyire. Már hosszú idő telet el azóta, hogy felismerte magában a szerelmet, mindazt, amit a férfi ébresztett benne. De mégis tudta, hogy a férfi számára ez nem lesz igazi ünnep, ha nincs vele a fia. Pedig mennyire szereti boldognak látni Bootht. Talán beszélnie kellene Rebecával? Nem! Hiszen mi köze van neki hozzá? A fiának az apjának a társa. Ez semmi. Nem is barátok. Furcsán venné ki magát, ráadásul hogyan is magyarázná el neki az egész helyzetet. Meg egyáltalán mit is tervez? Mit szeretne ő most tenni? Együtt karácsonyozni Boothszal és Parkerrel? Mint egy család? Még ha titkon erre is vágyna, tudta, hogy ez a hármasban-karácsonyozás nem lenne túl jó ötlet. Meg hát a többiek. Velük is együtt szeretne lenni. De hol? Nála? Olyan már volt, de most nem olyat szeretne... Valami teljesen mást. Esetleg rávehetné őket, hogy utazzanak el valahová. De nem túlzás ez egy kicsit? Neki nem. Ő ezt szeretné. Távol mindentől, a várostól, a munkától, a gondoktól, egyszerűen egy meghitt, békés, normális karácsonyt akart  azokkal, akik számára a legtöbbet jelentettek. Igen, ő ezt akarja. De hogy vehetné rá őket? Nem akarja kényszeríteni őket, semmilyen nyomást nem akar rájuk gyakorolni. Csak remélni tudta, hogy esetleg ők is ezt akarják, egy nagy közös karácsonyozást.
De a Parkeres kérdést még mindig nem oldotta meg. Az lesz a legjobb, ha most alszik erre egyet. Még át kell gondolnia mindezt. Igen, ez lesz a legjobb.

Nos mit gondoltok? Ígéretes, vagy inkább hagyjam? Kérlek titeket, mondjátok meg őszintén! :D